2023. május 16-án rendezték meg Budapest Főváros Levéltárában a Budapesti Hidak Története több fordulós vetélkedő döntőjét. A Deák Ferenc Középiskolai Kollégium csapatát a Géczi Tamás, Nagy Zalán és Tóth Kristóf összetételű hármas alkotta. A fiúk mind a 3 fordulóban fantasztikus teljesítményt nyújtottak és megérdemelten nyerték meg a vetélkedőt.
Gratulálunk nekik és felkészítő tanáruknak, Bertáné Varga Juditnak!
A Deák Ferenc Középiskolai Kollégiumban (1143 Budapest, Tábornok utca 22) hagyománya van annak, hogy a kollégiumszintű rendezvényeken a Tanulói Önkormányzat és annak vezetője Pásztor Gabriella tanárnő mindig valamilyen új és időnként meglepő ötlettel rukkol elő. Így történt az idei Halloween-i bulin is. A kollégium labirintusszerű pincéjében egy tematikus szabadulószobát rendeztek be a játékra fogékony tanulóink számára. A kollégistáink 3-4 fős csapatokban próbálták teljesíteni a vicces, de komoly fejtőrést is okozó feladatokat, hogy a lehető legrövidebb időn belül „kiszabadulhassanak” a több helyszínen berendezett pincéből. Az előzetes várakozásnál több diákunk vett részt ezen az izgalmas programon. A sikeren felbuzdulva december 6-án, a Mikulás-napi rendezvény keretén belül tanárnőék ismét berendezték a pincét. Ezúttal is az alkalomhoz illő feladatok és szereplők fogadták a csapatokat. A szabadulószoba sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy erre az alkalomra még több csapat állt össze. Ekkor fogalmazódott meg bennük az az ötlet, hogy mivel a pince adott, a kellékek szintén, ezt a lehetőséget -hogy kipróbálhassák a szabadulószobánkat- biztosítanunk lehetne másoknak is. Ezért a Közép-Pesti Tankerülethez tartozó intézmények 13-18 év közötti diákjait ezúton szeretnénk meghívni egy nagyszerű játékra. A szabadulószoba nyitvatartási ideje: hétfőtől-csütörtökig 14 és 19 óra között. Előzetes regisztrációra van szükség, amit a pasztor.gabriella@gmail.com címen lehet megtenni.
A 2023-as év nem akármilyen élménnyel köszöntött be a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium diákjainak életébe. Legnagyobb meglepetésünkre meghívást kaptunk Novák Katalin Köztársasági Elnök Asszonytól a Szépművészeti Múzeum El Greco-kiállításának közös látogatására. 16 tanulónk részesülhetett ebben a különleges élményben.
Kedvesség és szervezettség fogadott bennünket, valódi díszvendégekként vonulhattunk be a múzeum egyik legcsodálatosabb belső terébe, a Román Csarnokba. A román kori templomot idéző terem szépségétől a gyerekek átszellemülve várták, hogy beléphessenek El Greco világába.
A gyönyörűen elrendezett és megvilágított festmények értelmezését a kifejezetten fiataloknak szóló tárlatvezetés nagymértékben segítette. Diákjaink aktívan vettek részt a képelemzésekben, találgatták a használt festéktípusokat, eszközöket, a „Vajon miért ábrázolhatja így a festő?” kérdésre okos, érett válaszokat adtak. Elnök Asszonnyal nyíltan, végtelen őszinteséggel beszélgettek a képek részleteiről, benyomásaikról.
Együtt csodálkoztunk rá az intenzív színekre, a dinamikusan mozgó alakokra. Ámulatba ejtett bennünket, hogy szinte érezni lehet a tűzgyújtó fiú arcán világló láng melegét, minden képen árad a fény, a festmény megvilágítja a saját szereplőit. Meghatódva néztük diákjainkat, ahogy hunyorogva észreveszik, hogy Jézus ruhája fénylik a legjobban, megtalálják a kép fő motívumát, kiolvassák Szent Alajos szeméből a szomorúságot, örvendezve ismerik fel a trójai történetet, megfejtik, hogy a felfelé megnyújtott alakok Isten felé mutatnak.
Szociálisan hátrányos helyzetű, tanulási nehézségekkel küzdő diákjaink elképesztő érzékenységgel fordultak a festészet felé. Tudásbeli, műveltségbeli hiányosságaik ellenére – fejlett érzelmi intelligenciájuknak és nyitottságuknak köszönhetően – képesek a művészi élmény befogadására.
Novák Katalin Elnök Asszony a látogatás végén megajándékozott bennünket egy El Greco-festményt ábrázoló füzetcsomaggal, illetve néhány albummal, amelyeket a gyerekek azóta is nagy lelkesedéssel lapozgatnak. Hálásak vagyunk a meghívásért, hiszen megerősödtünk a művészet nevelő és oktató erejében, s reméljük még sok ilyen programra kísérhetjük el a kollégista gyerekeket.
Mihály Andrea
Fejlesztőpedagógus
2023. január 11. – Novák Katalin köztársasági elnök iskolások társaságában megtekintette a Szépművészeti Múzeum El Greco kiállítását
Szeretnénk tájékoztatni az érintetteket, hogy a téli szünetben a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium látja el az ügyeletet 2022. december 22. napjától 2023. január 02. napjáig.
2023. január 02. napjától január 08. napjáig pedig a Váci Mihály Kollégium az ügyeletes kollégium.
Étkezés megrendelés 2023. február hónapra (02.01-28.)
– étkezési igényüket kérjük írásban jelezzék az alábbi e-mail címen deak.kollegium1@gmail.com 2023.01.15.-ig. A levélben kérjük megjelölni, hogy mely napokra és milyen típusú étkezést igényelnek (reggeli, ebéd, vacsora), illetve aki új beköltöző mindenképpen csatolják a kitöltött igénylőlapot és az egyéb szükséges dokumentumokat. Az eredeti dokumentumokat kérjük, a beköltözéskor hozzák magukkal.
– az írásos megrendelés alapján a szülő/gondviselő részére a kiállított számlát elektronikus úton elküldjük, amelynek ellenértékét kérjük 2023.01.25-ig átutalni. Befizetés hiányában étkezést a tanuló részére nem tudunk biztosítani.
Készpénzes befizetésre 01. 11-én szerdán 17:00-19:00 és 01.18-án szerdán 17:00-19:00 között lesz lehetőség (készpénzes fizetés esetén kérjük, mindenképpen pontos összeget hozzanak magukkal!)
reggeli 216 Ft /nap 50%-os kedvezménnyel 108 Ft/nap
A Deák Ferenc Középiskolai Kollégiumban 2021.06.21-24 között lesz lehetőség személyes beiratkozásra, minden nap 8:00-16:00 között a kollégium udvarán. Amennyiben ettől eltérő időpontban szeretnének személyesen megjelenni, kérjük, keressenek minket telefonon egyeztetés céljából!
A 2021-2022-es tanévre a jelentkezéseket folyamatosan fogadjuk, az alábbi jelentkezési lap letölthető és postán ill. e-mailben elküldhető címünkre.
A jelenlegi helyzetben az online jelentkezési forma a legkönnyebb lehetőség itt
(amennyiben ezt a lehetőséget választják, a beköltözéshez mindenképpen hozzák magukkal a kitöltött, szülő/gondviselő által aláírt példányt!)
Postacím: 1143 Budapest Tábornok utca 22.
E-mailben titkarsag.dfk@gmail.com címen vagyunk elérhetők, illetve telefonos felvilágosítást adunk: